Hallgatom most például legutóbb a horvátországi kézilabda-világbajnokság román-magyar mérkőzésének tudósítását. Nem tehetek róla, de én már csak olyan vagyok, a játék élvezete mellett sem tudom elfelejteni hová tartozok: éppen ezért enyhe derültséggel hallom, ahogyan a kommentátor mindjárt a mérkőzés elején felvilágosít, miszerint Ilyés Ferenc, a magyar válogatott egyik alapembere mekkora „román kézilabdázó”. Merthogy Székelyudvarhelyen született, tehát nyilván: román.
Értjük mi ezt, ha senki nem más nem is.
Aztán még vagy háromszor méltatják Ilyés „románságát”, közben őszintén sajnálkozva, miszerint a román edzők nem ismerték fel idejében tehetségét, ezért kénytelen volt egy „idegen” országban keresni babérokat.
Hát, ezekről a derék edzőkről nekem most hirtelen eszembe jut, amikor nem is olyan régen, a román ifjúsági jégkorong-válogatott edzőtáborában megtiltották a magyar szót. Amiért is csomagolt, és hazajött Székelyföldre a „román” ifjúsági jégkorong-válogatott úgy háromnegyede. Csak, mert azért éppen-éppen ennyire mégsem voltak „románok”.
Azóta persze más vizek folynak le az Olton is. Mert ugyancsak szívet melengető (már akinek), mostanság a MOL-liga mérkőzéseit nézve hallgatni a román kommentátorokat, amint hősies, tehetséges, remek fiainkat (băieţii noştri) dicséri, akik a „magyarok” ellen játszanak.
Ebben ezért megint van némi perverzió, amikor például a Sportklubban vagy a HC-ben lényegesen több magyar srác játszik, mint némely anyaországi csapatban.
Ha valakinek ideje van és energiája hozzá, nem lenne érdektelen összeszámolni: a közös magyar-román (és nem román-magyar, ahogyan előszeretettel nevezik!) jégkorongbajnokságban hány magyar játékos van, hány román, és hány idegenlégiós. Azt hiszem, derék nemzeti érzelemtől átfűtött kommentátor uraimék meglehetősen kínosan vennék tudomásul, hogy bizony a román hoki gyakorlatilag székely, - illetve jó, legyen magyar - monopólium.
Különben csodálkozásra nemigen van ok, amikor néhol a délvidéki vagy felvidéki magyar sporttestvéreinket nemes egyszerűséggel szerbezik vagy szlovákozzák le a magyarországi sporttudósítók is. Valahogy olyan aljas, gerincetörött reflex ez is, mint amikor a Keletiből Oradeára vagy Bratislavara indul a vonat, merthogy az egy „idegen ország”. Persze, Bécsbe és Velencébe mehet, az véletlenül sem Wien vagy Venezia…
Tényleg nem egyszerű dolog magyar (származású) sportolónak lenni a világnak ebben a szegletében. Szegény Bölöni László is mesélhetne erről, évtizedekig úgy volt „román”, hogy soha meg nem kérdezték róla, és ha véletlenül „magyar” volt a román médiában, az távolról sem jelentett dicséretet.
Persze, ismerjük, időnként elmondja egy-két eszement: Romániában nem is élnek magyarok, csak magyarul beszélő románok. A jó példa ragadós, ma már például a szlovák miniszterelnök is úgy gondolja, Szlovákiában nincsenek magyar iskolák, csak „magyar nyelven is tanító szlovák” tanodák.
Jó, szinte hallom: a sportnak nem erről kellene szólnia, a profi sportnak pedig semmi köze a nemzetiséghez…
Dehogyis nincs… már a hajdani olimpiák is erről szóltak. És nem véletlen, hogy a sportolók többsége, ahol még van becsület, országa lobogóját teríti vállára a díjátadás előtt… Nem véletlen a nemzeti himnusz a dobogón állva, és nem véletlen a szurkolók nemzeti büszkesége.
És hogy valaki román, vagy magyar, vagy hottentotta sportoló, az semmiképp nem egy országhatár kérdése. Esetleg román (vagy akármilyen) színekben küzdő magyar (vagy akármilyen) sportoló. Mint ahogyan egy erdélyi magyar író sem lesz soha „román író”, bármennyire is ezen a felségterületen éljen.
Ezek a felségterületek amúgy is olyan kissé relatívak. Hogy mást ne mondjak, és ajánlom ezt az illető sportkommentátor figyelmébe, aki Ilyés Ferencet lerománozta: a horvátországi kézilabda-világbajnokságot megrendező Osijek városát németül Essegnek, latinul Mursianak nevezik… Magyarul pedig egyszer és mindenkorra: Eszék.
Román neve hirtelen nem jut eszembe, lehet, azért, mert nincs.
2 megjegyzés:
Amerikában sincsenek négerek (egyesek szerint)csak fekete bőrű fehérek...na ja !
Még ide kivánkozik egy gyermekkoromból átszivárgó emlék tanulságképpen a jelennek :
Itt hallottam először.......sok
“borzalmasan komoly” dologról ami abban az időben foglalkoztatta ezt a kis asztaltársaságot ,és amelyik nyelvezetéből hiányzott a Románia vagy Magyarország megnevezés Erdélyel kapcsolatban,hanem mindég a “Román impérium” vagy “Magyar impérium” alatt eltőltött erdélyi évekről beszéltek.
Ja,kérem.Ez egy más "kulturelit" volt.
Megjegyzés küldése