Diszkriminálunk, diszkriminálgatunk

Nem is tudom, így hirtelenjében, létezik-e még a világon értelmes ember, aki megúszta volna a közelmúltban a Barack Obamáról szóló híreket. Mert történhetett bármi, gázai népirtás, gazdasági válság, tornádó és kénköves eső: a világ – de legalábbis a világsajtó – mégiscsak ünnepelt egy jó nagyot az elnöki beiktatáson.

Ebben a furcsa mindössze csak annyi, hogy az egész Obama-mániának, divatnak és felfújt médiahadjáratnak egyetlen apropója van: éspedig az, hogy az Egyesült Államok 44.-ik elnöke színesbőrű. Néger, magyarán, azazhogy inkább mulatt, de most kicsire nem adunk.

Az már furcsaságnál kicsit több is, hogy abban a világban, ahol valakinek a bőrszínére, származására célozni ma már enyhén szólva is illetlenség: reggeltől estig, a vízcsapból is az folyik: Obama színesbőrű. Szinte senki nem tudja az istenadtáról, mennyire rátermett politikus, eszik-e vagy isszák gazdasági elképzeléseit, milyen külpolitikai tapasztalatai lehetnek: egyvalami bizonyos, és ez úgy tűnik, legnagyobb erénye: hogy színesbőrű.

Hát én azért ilyenkor elgondolkodom, hogy is van ez, hogy valakit a bőrszíne miatt elítélni súlyos vétek, már-már emberiség elleni bűntett; ugyanakkor pusztán a bőrszíne miatt dicsérni illik nyakló nélkül.

Fura dolog ez az egész diszkriminációs ügy: és itt meg is állhatunk egy pillanatra ennél a politikai varázsszónál. Manapság ritkán múlik el nap, amikor ne találkoznánk címoldalon azzal, hogy valakiket már ismét „diszkrimináltak”, ejnye és bejnye, irgum és burgum.

A leggyakrabban persze a roma kisebbséget: mondjuk ki nyugodtan: cigányokat „diszkriminálják” mindenfele. Például olvasom a minap, hogy Smaranda Enache asszony szerint Csíkszeredában is diszkriminálta az önkormányzat a cigányokat, miután a város költségén épített barakkokba költöztették egy általuk megszállt, köz- és járványveszélyesre „lakott” magántulajdonból.

A diszkrimináció mértékét jelzi az is, hogy a város ugyancsak saját költségén vezettette be a villanyt és a vizet e barakkokba…

Hát, én nem is tudom, tiszteltetem Smaranda Enache asszonyt, de azért mégiscsak azon a véleményen vagyok, lenne bőven más aggódnivaló kies vidékünkön, és sok létminimum alatt élő magyar ember örülne annak, ha őt is ilyen jól megdiszkriminálnák…

Picit visszakanyarodva Obamához: jellemző azért erre a súlyosan megkülönböztető világra, hogy a félvér úriember győzelme után azonnal felröppent az olcsó publicisztikai kérdés: mégis mi lenne, ha például Romániának magyar elnöke lenne?

Hogy mi lenne? Púp a hátunkon, gondolom. Egyrészt magam sem értem, mitől kellene Romániának, ha már egyszer Románia (addig, ameddig), más elnöke legyen, mint román: másrészt hát azért több mint évtizedig „voltunk” kormányon magyar kisebbségként, és lám, mire jutottunk.

Persze Magyarország se lenne Magyarország, ha hirtelenjében meg ne kérdezte volna valamelyik okos pesti újságíró: vajon mikorra „érik meg” Magyarország annyira, hogy cigány államelnöke lehessen? A szomorú az, hogy én ennek már látom a jövőben némi realitását, és diszkrimináció ide, vagy oda, de ettől még az én horngyulákon és gyurcsányokon edzett gyomrom is összeszorul, és egyre inkább kacérkodni kezdek egy lakatlan sziget gondolatával. De erről majd később.

Amúgy, hogy egy államelnök származása mennyire nem mérvadó, éppen a francia elnök, Sárközy példája mutatja, akinek magyar származásával szintén telekürtölték annak idején a világot. Aztán lám, sokra mentünk vele. (Azt már csak zárójelben merem leírni, hogy az Egri csillagok óta tudjuk, a Sárközi: roma. És még mielőtt valaki beperelne a diszkrimináció miatt, gyorsan utána fűzöm: nem látom, miért lenne az önmagában sértés, ha egy államelnök cigány származású. Vagy viceversa. Huncut, aki rosszra gondol.)

Na de ennyit a származásról. Hiszen nemcsak bőrszín alapon diszkriminálnak ezek a javíthatatlan emberek: de például a szegény homoszexuálisakat is nagyon. Nem is értem, például, hogyan lehet rózsaszín bőrtangában masírozni a nagyvárosok főutcáján ebben a szörnyű nagy elnyomatásban, vagy hogyan lehet plusz politikai, közéleti, „művészeti” tőkét kovácsolni abból, hogy valaki „meleg”. Mert nagyon úgy tűnik, addig diszkrimináltuk az egyébként magánügynek számító homoszexualitást, hogy ma már egyenesen divat lett „melegnek” lenni.

Ezt legjobban talán egy anekdota világítja meg. Történt pedig, hogy az öreg székely felkeresi a kivándorlási hivatalt, miszerint szeretne valami lakatlan szigetre költözni. – Ugyan miért, bátyja? – kérdi a hivatalnok. – Hát, csak mert én nagyon nem szeretek férfiakkal szeretkezni - vallja be töredelmesen az öreg. – Na de hát ilyesmiről szó sincs, ember – próbálják megnyugtatni, mire a bölcs székely: - Hát nézzék. Én még emlékszem, amikor a homoszexualitást büntették. Aztán kezdték megtűrni… Mára divatossá vált… Hát én nem várom meg, amíg kötelező lesz!

Hát ilyen diszkriminatívak vagyunk mi.

Apropó, tényleg: nem tud valaki egy jó kis lakatlan szigetet?