"Bakmacska volt, amit máshol kandúrként neveznek. Nem kellett ehhez kockázatos közeli szemlélődés: itt még nyilvánvaló, hogy az egyszínű macska bak, a háromszínű nőstény, s amelyiknek két színe van, nos, az akármi is lehet. Egyszerű, és mégis feledésbe merült képlet, csóválja bár fejét bármilyen genetikus. A macskák, és e nép ehhez tartották magukat. Valamikor közeli kapcsolat lehetett a macskák és a sosemvolt nép között: olyannyira közeli, hogy mára jóformán számba se vették egymást, akár a túlságosan is közeli rokonok. Szinte elképzelhetetlen volt egy porta macskátlanul, ahogyan elképzelhetetlen volt a macskasimogató ember is: együttéltek, jól megosztva a területet, egyetlen közös igazság birtokában.
Ez az igazság nem volt más, minthogy sem a macska, sem a hajós vére nem a gazdához ragaszkodott. A hely volt az, amihez kötődtek, a mindenkori gazda jöhetett-mehetett. Nemzedékek öröklődtek így át, szívmelengető beltenyészet alakult ki e vidéken, s némely székelykapu mellett olyannyira otthonos volt a sokadik generációs macska, mintha a félfa tetejére lett volna szegezve."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése