"... a boszorkány végleges elvesztésekor olyan csendes, mély és mozdulatlan szomorúság száll a halandóra, amilyent talán csak saját halálának pillanatában érez majd. Ez a fajta szomorúság nem tart sokáig, de nyomai örökkétig megmaradnak, és többé már nem az a férfi, aki volt, mert megtanulta és megízlelte a legszeretettebb és legféltettebb dologról való lemondás ízét: kiüresítette életét és eltemette annak egy részét. Többé soha semmi nem juthat közel szívéhez, és terméketlen marad mindennemű szenvedéllyel szemben. A boszorkány magában hordozott képének megöléséhez önmaga egy részét kell elpusztítsa - ezért az, hogy igen kevesek képesek erre, s ritkán, vagy talán sohasem tudatos döntés eredménye ez; mintegy kiválasztottság, a kevesek számára. Ennek megtörténte után a boszorkány teljesen ártalmatlanná válik az ilyen férfi számára, és sokkal kevésbé lesz veszélyes másokra is - ugyanis, mint leíratott, a boszorkányok éltető eleme a hatalom és a szenvedély, s e kettő nélkül üressé válnak, és értelmetlenné létezésük. Ha egyetlen szerető, egyetlen férfi fölött uralmukat vesztik, hatalmuk alapjaiban rendül meg, mert a teljesség birtoklása nélkül mit sem érnek a részek fölötti győzelmekkel.
Ismertem magam is olyan boszorkányt, ki szemem előtt veszítette el hatalmát, és halt meg boszorkánysága. Úgy múlt el, akár a vihar, mely fákat dönt ki, vizeket áraszt és falvakat söpör el, majd egy pillanat múlva néma, embertelen csend és nyugalom marad helyén az elpusztított helyen. Felfoghatatlan, félelmetes és fenséges volt az elmúlás, és valamennyit belőle mindenki érzékelhetett, ki akkor közelében volt. Szépsége és vonzereje mit sem csorbult: ettől kezdve azonban többé nem fordultak utána a férfiak, és láttán nem támadt föl bennük a megmagyarázhatatlan halálvágy. Valami hiányzott belőle, s ettől fogva annyi volt csak, mint bármely más, kivételesen szép nő, avagy állat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése