2011. február 4., péntek

Egyiptom, na és?

Lehet, ez lesz az a bejegyzés, amivel egyszerre sértem meg keresztény, muszlim, és zsidó barátaimat, hasonlóképpen azokat, akik a demokráciában hisznek, és azokat is, akik nem.

Egyiptomról van szó , illetve az éppen ott zajló kormányváltásról-polgárháborúról, bárminek is nevezzük, ami most ott van.

Hogy gyorsan a lovak közé csapjak: olyan mindegy nekem, hogy Egyiptomban most éppen ki feji a kecskét.
Olyan mindegy nekem, hogy a turistát jövőben majd Mubarak vagy El-Baradei híve ülteti fel pár fontért a tevére a Kheopsz-piramis előtt.
Olyan mindegy nekem, hogy most új típusú demokrácia lesz, vagy a régi az arab világ mégiscsak egyik legelőkelőbb és egyik legélhetőbb helyén.

Hogy valaminek most vége lesz, az tény, és csak azért nem bánkódom érte, mert soha nem éltem ott, de azt borítékolom: jobb nem lesz. Sem Egyiptomban, sem Jordániában, sem Szíriában, ahol máris elkezdődött a balhé, dominóeffektus, ugyebár.

Közben lelkesen rajong az egyiptomi tüntetőkért Amerika és Izrael, és ha más nem, legalább ez aggodalomra kéne okot adjon. És akit ez sem győz meg, azzal közlöm, hogy az Arab Liga is somolyog a szakálla fölött, Irán sem ellenérdekelt a dologban, tehát biztosra vehető hogy egyrészt itt évtizedekig nem lesz vége a balhénak, másrészt sikerült újra hazavágni a világ és az emberi kultúrtörténet egy békés skanzenjét.

A továbbiakban lelkük rajta. Felőlem lőjék halomra egymást, harcoljanak, az én kőkemény, szőrös szívem semmiféle arab világ-beli válságért meg nem dobban, bárki is nyer, én ebből szívok majd, ezt borítékolom.

Hogy szuezi-csatorna, és kőolaj, és kecskebogyó... Csak halkan mondom: tavaly csökkent a kőolaj világpiaci ára. És? Hát nem megdrágult nálunk? Csak ennyit a kölcsönhatásokról.

Én most hátradőlök, és nézem a tévében, mi történik. Ahogyan ők nézték '56-ot, vagy a '89-es romániai forradalmat. Sírni nem fogok, ha megunom, átkapcsolok egy szappanoperára.

Ez van. Bocs.

4 megjegyzés:

ZooLeee írta...

Egyébként hasonlóan közömbösen érzek én is...

sat. írta...

Nincs közösség. Nincs szolidaritás. - Minek is? Tehetek valamit? Van valami hasznom belőle?
Edó még elment harcolni. Persze lehet, hogy fizették.

"A világ így ér véget
Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel."

T. S Eliot: Az üresek, 1925

Obergruppensexführer írta...

Hogy "közben lelkesen rajong az egyiptomi tüntetőkért Amerika és Izrael,"????
Hát nem hinném, hogy így van...
Csakhát a "látszatra adni kell", és "hivatásos demokraták" lévén "nem lenne elegáns" egyiptom népét nemes egyszerűségel "lecsőcselékezni"...
Pláne úgy nem, hogy jobb napokon egymillió ember protestál Kairó utcáin.. Elvégre mi akkor egész Egyiptom, egy csőcselékország?

Én mindenesetre csak üdvözölni tudom, ha "netalán" egy Palesztinbarát kormány jönne létre, szabad utat adva a Gázai övezet blokádjának felfüggesztéséhez és felfegyverzéséhez, úgy ahogyan ezt az egyiptomi köznép régóta mondja...Ez a "forradalom" már az interneten szerveződött, van is valami erre utaló ragadványneve.
Ékes példája ez egy nép életerejének.... ami nálunk tévéostrom meg kurucinfóként marginális jelenség a társadalomban, ott ez a "közgondolkodás"...és milliókat mozgat meg egységben...
Nem hiába írta Petőfi, a végére igaza lesz:
"Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölûl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!"

Névtelen írta...

Meg kell próbálnunk az állóképekből mozgóképet látni.
Ami Egyiptomban történik a mi kis civilizációnk pusztulásának egy epizódja.
Talán két év óta egyre sűrűsödnek az ilyen hírek. Éhséglázadás, összeomló államok, Dél-Afrika, Pakisztán...
Ez bizony az érintett térségek kikapcsolódását jelzi a világméretű körforgásból.
A kihulló népek által használt erőforrásokat fölszívják a gazdagabbak. "Kinövekedjük a válságot", ugye.
Az a rossz hír, hogy ez bizony már nem fog menni és Egyiptom be fog költözni a szomszéd utcába.

Legyen disznód, juhod, kecskéd, baromfid vagy legalább olyan közeli ismerősöd, akinek van, ha túl akarod élni a következő évtizedet... (és ez sajnos komoly)
Üdv
Batka