Ember

Nem adatott meg, hogy személyesen megismerhessem. Mindig is legenda volt. Akkor is, amikor üzeneteket váltottunk, akkor is, amikor valamilyen formában „munkatársak” voltunk, - és most már végképp legenda marad.

Eduardó…

E sorok írásakor a televízióban azt mondják: „ - Állítólag két magyar nemzetiségű férfit lőttek le Bolíviában…”

Állítólag… „állítólag magyarok.”

Eduardó Rózsa Flores, a horvátországi harcok egyik jelképes hőse, Szentlászló és Eszék védője… méghogy „állítólag magyar”…

Keresztény emberként is csak annyit tudok ilyenkor mondani: az istenét ennek a cifra világnak. Olyan világ maradt itt Eduárdó után, amilyet Ő aztán végképp nem szeretett volna. És Ő járt jól, Ő, ezzel a véres, mocskos halállal, egy santacruzi szálloda negyedik emeletén: mert ő mindent megtett, amiről más csak álmodik. Rajta nem múlott semmi. Ott volt, ahol csak egy véges erejű embernek ott lehet lenni: Szudánban, Irakban, Palesztinában, azelőtt Horvátországban… Dél-Amerika-szerte, és Isten tudja még hol… Magyarországon pedig volt annyira magyar, amennyire sokan csak álmodni szeretnénk magunkat, és bárhol volt is a világon, mindig ott volt a vesztes fél oldalán, az elnyomottak, az igazságért harcolók mellett.

Magyar zsidó apa, bolíviai anya.

Eduardó Rózsa Flores.

Mi ez, ha nem valódi nemzetköziség, szabad szellem, szabadságszeretet, empátia, emberhez méltó létezés? A kérdés azoknak szól, akiket Ő is szívből gyűlölt, a kommunista emlőkön felnőtt szalonliberálisokhoz. Mi ez a szerencsétlen, mekdonáldszon és videójátékokon „edződött” világ az Eduárdó-félékhez képest?!

És ez a tragédia. Nem az, hogy meghalt egy ember Bolíviában. Sokan meghalnak, naponta. Hanem az, hogy milyen ember halt, milyen emberek haltak meg. Olyan fajta kiveszőfélben lévő példánya, amelyről legendák szólnak életében, aki „emberségről formát, vitézségről példát” mutatott a világnak.

Tudom, nem volt ministránsgyerek. Illetve az is volt, minden bizonnyal gyerekkorában. Emberként, felnőttként, férfiként természetesen nem volt makulátlan. Melyikünk az? Szent Ágoston sem volt…

És mégis, Eduárdó például az Opus Dei tagja volt, amely illusztris társaságról katolikus embernek nemigen kell beszélni. Aztán áttért muszlim hitre, Bosznia, és az ottani mocskos háború után… Na és? Nem egy az Isten? Nem ugyanazt az örök eszmét imádjuk? Nem szabadon választható az ösvény az üdvözülésig? Dehogynem…

Allah öleljen kebelére, Eduárdó, kívánom Neked én, a csíki katolikus székely-csángó.

Eduardó Rózsa Flores haditudósító volt a BBC-nél. Aztán a horvát hadsereg ezredese. Filozófiai diplomája volt, ha jól emlékszem. Humanitárius szolgálatokat teljesített Afrikában és a Közel-Keleten. Dél-amerikai és magyar hazafi volt, mindazzal, ami ezt jelenti. Végletesen és végzetesen.

Ember volt, és ebből a fajtából egyre kevesebb van. Ember volt, mint például Balassi Bálint, vagy Benyovszky Móric. Persze, kalandor is. A kettő együvé tartozik.

És péntek reggel hirtelen azzal szembesül az ember, hogy egy bolíviai város szállodájának negyedik emeletén vérbefagyva, holtan fekszik ez az Ember, és mellette még két társa, egy ír, és egy erdélyi magyar. Neveik álljanak itt, ők is megérdemlik: Dwyer Michael Martin, és Magyarosi Árpád. És jelenleg, bolíviai letartóztatásban, és minden bizonnyal már a siralomházban még egy erdélyi (szovátai!) magyar srác: Tóásó Előd. Aki teheti, még mondjon egy imát az életben maradt Elődért is. Szüksége lesz rá.

Állítólag Evo Morales bolíviai elnöket akarták megölni ezek a „szélsőjobboldali, fasiszta terroristák” (idézet a bolíviai hivatalos közleményből).

Nem tudom, így volt-e.

Ha így volt, okuk volt rá. Ők voltak ott, ők tudják, nekem Evo Morales se’ ingem, se’ gatyám. Eduardó testvéremnek számít, és életem végéig büszke vagyok arra, hogy barátjának nevezett.

Az bizonyos, hogy ez a világ nem lesz jobb Eduardó nélkül.

És az is bizonyos, hogy Eduárdó most valahol, akár Allah kebelén, akár a Mennyben, most elégedetten mosolyog, ahogyan szokott. Olyan halála volt, amilyen emberhez méltó. Amilyen kevesek osztályrésze. Maga választotta meg.

Azt ígérte nekem utolsó üzenetében, eljön a Székelyföldre. Most már alighanem mi fogjuk felkeresni egy szép nap. És csak rajtunk múlik, hogyan nézünk szembe Vele.