Adjon az Isten!...

„szerencsét, szerelmet, forró kemencét…”

Hja, ma már azt mondhatjuk, boldog idők voltak, amikor a költő „csak” ezért imádkozott.

Magyarországnak és különösen vezetőinek ma leginkább talán kevéske értelmet, maroknyi józan észt kellene adnia a Teremtőnek, továbbá tartást, méltóságot és némi, legalább csipetnyi nemzeti büszkeséget.

Azt hiszem, egyetlen józanul gondolkodó embert sem lepett meg, de ettől még a helyzet ugyanolyan felháborító marad: a Budapesti Fővárosi Bíróság első fokon hozott ítéletében feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet.

Mondom: a hír és az ítélet nem meglepő. Az eljárás azonban, és az ítélet indoklása már egyenesen tragikomikus. Merthogy azt mondja a főméltóságú bíró az ítélet indoklásában, hogy „A közvéleményben olyan képzet keletkezhetett, hogy „Jön a gárda és majd rendet csinál!" Ez a cél pedig alkotmányosan nem elfogadható”.

Hogy az a magasságos…

Magyarországon ma alkotmányellenes és elfogadhatatlan a rend. Szinte meg sem lep.

De folytatja a tragikomikus érvelést a bíróság, mondván, igaz ugyan, hogy „egy pofon sem csattant el” – na de „önmagában a félelemkeltés mechanizmusa alkalmas lehet mások jogainak megsértésére.”

Szép.

Bizony, bizony. De még nincs vége. A következő mondattól azt hiszem, még az ötvenes évek vérbírói is megnyalták volna mind a tíz koszos ujjukat: „Ma Magyarországon a Magyar Gárda ruházata alkalmas lehet arra, hogy egy kisebbség reális érzékenységét megsértse, attól függetlenül, hogy volt-e ilyen cél” – vélekedett a bíró.

Nos, ezen a ponton igen határozott vélekedésem kezd lenni a bíróság, a magyar kormány, és úgy egyáltalán a „mértékadó” magyar közvélemény felmenőiről, és legkevésbé sem érdekel az érzékenységük. Ahogyan azt sem látom, hogy a Magyar Gárda ugyan biza’ mivel és hogyan tudta megsérteni a cigány kisebbség méltóságát azzal, hogy ártatlanul megvert, kifosztott, kirabolt vagy meggyilkolt emberek védelmére kelt: teljesen erőszakmentesen.

De hát ez Kispannóniában lassan nemzeti sporttá válott. Mindig, mindenkinek az érzékenységére oda kell figyelni annak a galád, bűnös magyarnak; nem szabad a szomszédok érzékenységét sérteni, nem szabad a kisebbségét, nem szabad a befektetőkét, és úgy egyáltalán, örüljön hogy élhet még, miután Trianonban szabályszerűen körülmetélték.

A magyarok, a magyar kisebbség vagy horribile dictu, a magyar többség érzékenysége, önértékelése, büszkesége valahogy fel sem merül ilyenkor. Talán nincs is.

Külön pikantériája az esetnek, hogy az elsőfokú ítélet után közli valami Gyurcsány Ferenc nevű állítólagos magyar miniszterelnök: örül az ítéletnek, a Gárda fasiszta alakulat(! – nem vélekedik: állítja!), és létezésére semmilyen mentség nincs.

Civilizáltabb országokban, mint például Kongó vagy Kolumbia, az ilyet politikai nyomásgyakorlásnak vagy befolyásolásnak hívják. Magyarországon nem, ott ez teljességgel politikailag korrekt beszéd, aminek még a baráti Szlovákia kormánya is fülig érő mosollyal fogadott, gratulálva az ítélethez és megelégedését fejezve ki.

Ha mástól nem, már ettől meg kéne riadni, mert semmi örömre nem látok okot ott, ahol Fico meg Slota elégedett a magyar belpolitikával.

Na persze, ettől az élet megy tovább. A Gárda is. Az ítélet „csak” elsőfokú, bár valami azt súgja az én elvetemült szívemnek, aligha várható más, mint ennek megerősítése a későbbi tárgyalásokon.

Tehát a Magyar Gárda Egyesületet betiltották. A mozgalmat azonban nem lehet, és ha csak egy bírói bravúrral döntést nem hoznak a gárdisták azonnali hatállyal történő Dunába lövetéséről, továbbra is tevékenykedni fog, megjelenik, érezteti létezését mindenhol, ahol szükség lesz rá.

Márpedig szükség van rá.

Ha Magyarországon élnék, jelen pillanatban azonnal csatlakoznék a Magyar Gárdához. Töredelmesen bevallom: ezt már létrehozása pillanatában meg akartam tenni, azonban ez, ugyebár, mindenféle vidám állampolgársági malőrök miatt sehogyse volt lehetséges.

Szívben azonban teljes egészében mellette vagyok. Mint ahogy mellette vagyok minden olyan mozgalomnak és elvnek, amely az önbecsülésről, önvédelemről, méltóságról és hagyományápolásról szól. Nem mellékesen: elcsattanó pofonok nélkül. Pedig valljuk be töredelmesen: néha arra is lenne igény…

Végül is: ahogyan a mai magyar közéletet elnézem, a Gárda számára lehet, szégyenteljesebb lett volna egy kormánykitüntetés, mint ez a bírósági ítélet.

Hát adjon Isten, és ne csak a Gárdának, de ennek a kis hazának és a nemzetnek is:

Szebb jövőt!